Köszöntelek a weboldalamon!
|
E kis bevezető után szeretnék bemutatkozni. Gályász Ferenc vagyok. 1978-ban születtem. A hétköznapi életben szoftverfejlesztéssel és szoftverteszteléssel foglalkozó informatikus mérnök, valamint regionális tudományokkal foglalkozó gazdasági agrármérnök vagyok. Ezek mellett szabadidőmben érdekel a vers- és dalszövegírás, zeneszerzés, éneklés és a fotózás. A zenével való szoros kapcsolatom 4-5 éves koromban kezdődött és azóta is töretlen. Fotózással megközelítőleg 10 éve foglalkozom. Hobbiként indult, végül már nem tudtam letenni a gépet, így lettem mellékállásban esküvő- és rendezvényfotós. A művészetek iránti vonzalom egyébként már gyermekkorom óta meghatározó jelentőségű volt számomra. Ez a kapcsolat csak erősödött, amikor 15 évesen bekerültem az egyik televízió stúdióba, ahol technikusként dolgoztam éveken át. Végül úgy hozta az élet, hogy néhány év stúdiós tapasztalat után a kamerák mögül a fényképezőgépek mögé sodródtam. Fotózás mellett a számítógépes grafika is érdekel, egy időben dekoratőrként is dolgoztam. Ebből kifolyólag nyújtok komplex szolgáltatásokat is, mint például az esküvői meghívók vagy ültetőkártyák elkészítése. Köszönöm, hogy meglátogattál, és remélem, szolgáltatásaim között megtalálod, amit kerestél. |
A fényképezés valószínűleg a világ legkedveltebb hobbija. Története egészen a XVI. századig nyúlik vissza. Az emberek mindig is szerették volna a pillanatot örökké megőrizni, az időt azonban nem lehet megállítani. Ebben segít a fényképezőgép, amely kimerevíti a pillanatot, ezáltal teszi időtállóvá, örökkévalóvá az eseményeket.